Mostanában egyre többször úgy érzem, mintha az egész életem egy álarcosbál lenne. Szinte mindenki teljesen másnak mutatja magát, mint amilyen valójában. Ezt leginkább a suliban szoktam tapasztalni. Részben megértem, hogy páran álarcot hordanak, mert ezzel azt akarják elérni, hogy ne nézzék le az osztálytársai és, hogy úgy tűnjön, hogy ő a 'menő gyerek'. És ezt szerintem a legtöbben azért csinálják, mert talán az ilyen emberekkel nem törödnek annyit a szülei és azt akarják elérni, hogy legalább a suliban foglalkozzon valaki velük.
Azért ennek van egy számomra gusztustalan formája, mégpedig az, amikor valaki velem nagyon kedves, szinte a legjobb barátomnak tartja magát. Aztán a hátam mögött pedig folyamatosan kibeszél és fikáz. Na az ilyen embereket nagyon nehezen tudom elviselni és annyira utálom, amikor odajön hozzám és vigyorogva elkezd mesélni valamit és ha mondok egy rossz szót, akkor utána 3 percen belül mindenki tudja, hogy mekkora egy szemét vagyok.
Ilyenkor azt annyira szívesen megkérdezném töle, hogy ha ennyire utál, akkor miért akar barátkozik velem??? De fölösleges megkérdezni, mert 2 dolog történhetne. 1: nagyon megsértődne, hogy miért kérdezek ilyet és gyorsan témát váltana. 2: akkor is megsértődne, és kapnék valami nagyon hülye választ.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.